Kérem vissza a figyelmemet!

Szerző: | Provokatív

Ha, te is mint én, néha nehezen tudsz koncentrált maradni ebben az információcunamiban, ami nap-nap után ér bennünket, akkor tartsd magad erősen.

Azt vettem észre magamon, hogy egyre kevésbé tudok fókuszált maradni a saját dolgaimra, a céljaimra, sok esetben időt vesztegetek alapvetően számomra érdektelen dolgokra. És ez nem jó irányba visz el engem…. de ha ugyanebben a csónakban utazol, akkor minden bizonnyal téged is.

A cikkem jelen esetben egy figyelemfelhívás arra, hogyan szerezzük vissza fókuszálási képességünket, a figyelmünk koncentráltságát.

Érdemes lenne valamivel kevesebb időt szánni a Netflixre, a Facebookra, az Instára, az okostelefonok ’mindenttudására’, és egy kicsivel többet arra, amit mindig is szerettünk volna csinálni, és ami boldoggá tesz bennünket.

Nagy örömmel látom, hogy egyre többen fotóznak, keresik a természet örömeit, szívesen megosztják az őket ért jó érzés hangulatát.

Új technológiák vannak mindenhol. Nem tagadhatjuk, hogy nagy mértékben megkönnyítik az életünket, hiszen az én generációm még telefonfülkéből hívta fel a szülőket. Akkor most hogyan kérdőjelezhetném meg a technológia változások adta kényelmi funkciókat? Miért ne élvezném a videóhívás kényelmét a kanapéról a ’la famiglia’-val?

Nem beszélve arról az örömről, hogy nagyiként tudjuk nézni az imádnivaló unokák felnövését, beszélgethetünk velük, és valós időben láthatjuk őket.

A családunkban mindenkinek van sokféle ’okoskütyüje’…. Mindannyian szeretjük ezeket a kütyüket, viszont különféleképpen használjuk. Magától értetődik, hogy a képernyő előtt eltöltött idő felfogása, milyensége, minősége nem egyforma …

A jelenlegi digitális oktatás megköveteli a használatukat, de időnként a rossz zsaru szerepét is el kell játszani, hisz szülőként, nagyszülőként a felügyelet nehéz és felelősségteljes munka.

Fontos megtanulni és elsajátítani az új technológiák használatát, mert soha nem lesz lehetőségünk már betiltani őket. De minek is kellene, hisz ez a jövőnk … viszont az időkorlátozást szükségszerű kialakítani.

 

Nemrég akadt kezembe az a könyv, amely inspirálta ezt a cikket. Magyar változatban tudtommal még nem érhető el, eredeti címe: „Tűnj el a fényünktől – Szabadság és ellenállás a figyelemgazdaságban”. A szerzője James Williams, egykori „Google-stratéga”, aki az AdWords-kampányok márkákra való optimalizálásától az oxfordi doktori fokozat megszerzéséig ment, mielőtt az új technológiák etikájára szakosodott szerző lett.

 

“Tűnj el a fényünktől!” írta James Williams

A könyv címe egy történelmi hivatkozás Diogenész görög filozófus és Nagy Sándor beszélgetésére.

Nagy Sándorhoz is eljutott Diogenész bölcsességének híre, akit felkeresett, és szegénységét látva azt javasolta, hogy „ad neki mindent, amit csak akar”.

Diogenész megragadhatta volna az alkalmat, hogy sok mindent kérjen, azonban csak egyet szólt. „Kifelé a napból!” – mivel Nagy Sándor eltakarta fölötte a napot

A technológia tényleg “elveszi a napunkat?”

Williams elképzelése szerint az új technológiák jelenlegi használatának több az ára, mint haszna. A szerző azzal érvel, hogy a digitális „ figyelemgazdaság” „elveszi a napunkat”, és fenyegeti a képességünket, hogy összpontosítsunk és figyeljünk mindarra, ami igazán fontos számunkra. A figyelemgazdaságban a vállalatok célja, hogy megragadják, megtartsák és profitáljanak figyelmünkből – ezt hívják „okos meggyőzésnek”. Williams azt állítja, hogy „a vállalatok dollármilliárdokat költenek” arra ösztönözve minket, hogy: vásároljunk, versenyezzünk, hogy kedveljenek minket a közösségi hálózatokon.

 

Egy hívás szándékával megragadjuk okostelefonunkat, és végül háromnegyed órát töltünk a fülünkön. Úgy tűnik, hogy átlagosan naponta körülbelül 150 alkalommal ellenőrizzük okostelefonjainkat úgy, hogy ennek még csak tudatában sem vagyunk!

 

Williams célja (és szerényebb változatban ennek a cikknek is) az, hogy meghívjon minket arra, hogy vegyük vissza a figyelem irányítását.

 

Mit veszítünk?

Olyan időkben, mint a miénk, amikor az információk olyan bőségesek és hozzáférhetőek, a figyelem értékes és véges erőforrássá vált.

Bár úgy tűnik, hogy szabadok vagyunk, szabadon dönthetünk a kütyük alkalmazásával, a valóságban azonban a figyelmünk beszűkülése irányába menetelünk.

 

Mit mond a képernyőn töltött idő?

 

Szoktad ellenőrizni a képernyőkön töltött időt? Manapság minden okostelefon kínál lehetőséget erre. Személy szerint döbbenten tapasztaltam, hogy naponta átlagosan 2 órát töltök a közösségi médiában. Védekezésemre legyen szólva, a fele kapcsolódik a különféle kutatásokhoz, webszerkesztői munkámhoz. Bakker, ez évente egy teljes hónapnak felel meg. Ezt akartam én, mikor felállítottam a prioritásomat, elvesztegetni az amúgy is szűkre szabott és hátralévő időmet?

 

Williams úgy véli, hogy „nagy a különbség a saját céljaink és az új technológiák felénk állított célok között”. Azt állítja, hogy amit szeretnénk magunknak, az fordítottja annak, amit az internetes óriások szeretnének megjeleníteni a technológia műszerfalán. Minél többet kattintunk, foglalkozunk, görgetünk és kölcsönhatásba lépünk … annál jobb nekik.

De mi az ára annak, ha boldoggá tesszük a figyelemgazdaság nagy szereplőit?

Nagyon nagy ára is lehet. Elveszítünk értékes időt, elveszíthetjük önmagunkat, feledésbe merülhetnek céljaink, nem fejlődünk, munkánk minősége gyengül, költekezünk…. stb.

 

A figyelem az egyik legerősebb erőforrásunk, ezért küzdenek a piaci élet szereplői.

 

A szerző azt állítja, hogy a figyelem életünk három alapvető szempontját határozza meg:

 

  1. Mit csinálunk (amit „reflektorfénynek” hív)
  2. Kik vagyunk (vagy a csillagfényünk)
  3. A tudásunk és az, hogy mit akarunk folytatni (napfényünk)

Ha elveszítjük figyelmünk irányítását, fennáll annak a veszélye, hogy elveszítjük szabadságunkat.

 

A figyelem meghatározza, hogy mit csinálunk.

 

A „reflektorfény” a koncentrálóképességünk. Ez a figyelem első szintje, amelyet az új technológiák megzavarnak. Gondoljunk például az összes értesítésre, amelyet okostelefonjainkon kapunk. A szerző kutatást idéz, jelezve, hogy az egyes megszakítások után körülbelül 23 percbe telhet a koncentrációnk visszanyerése. Ezenkívül „az ismételt értesítéseknek való kitettség figyelemeltereléshez vezethet, még technológia hiányában is”, még akkor is, ha kütyüjeinket széfbe zárjuk és lenyeljük a kulcsot, akkor is kockáztatjuk a koncentrációnkat.

 

A figyelem meghatározza, hogy kik vagyunk.

 

A „csillagfényünk” azt ábrázolja, hogy kik vagyunk. Tudjuk, hogy mások véleménye mindig is hozzájárult identitásunk kialakításához. A probléma az, hogy ma a technológia és a közösségi média torzítja a tükröt. A figyelem második szintjének megfigyelése befolyásolja, hogyan határozzuk meg értékeinket.

Az emberi versengés – gondoljunk csak a fészre – egyre több időt vesz el, az ’okos’ dolgok, a ’tuti’ kidolgozására, nem beszélve arról a megszállottságunkról, hogy hány ember lájkolta, osztotta meg, vagy szólt hozzá a bejegyzéseinkre.

 

Gyakorló nagyiként megdöbbenve értesültem arról, hogy manapság „a gyermeki tévéműsorok fő értéke a hírnév”, az olyan érzések helyett, mint az emberség vagy a nagylelkűség.

Hátborzongató, ahogyan kinevelődik egy nárcisztikus generáció, akik a hírnévre törekednek.

 

A figyelem meghatározza, hogy mit tudunk, mit akarunk, milyen értékeket követünk.

A figyelem harmadik szintje a legmélyebb. Meghatározza a magunk számára kitűzött célokat és az elérésük eszközeit. Ha „napfényünk” veszélybe kerül, a következmények aggasztóak / riasztóak lehetnek.

 

Hogyan takarja el a technológia „napfényünket”?

 

Ez „az intelligencia vagy más kognitív képességek csökkenését okozza”. A Hewlett-Packard megbízásából készült tanulmány megállapította, hogy az e-mail és telefonhívások miatti megszakítások átlagosan 10 pontos csökkenést okoznak az IQ-pontszámokban az alkalmazottak körében. Ez „kétszer annyi, mint akik marihuánát szívnak”. Ez sokkoló.

Egyre nehezebben ürítjük ki a fejünket, és élvezzük a csendet. Elfoglalt agyunk elveszíti azt a szokását, hogy megtapasztalja azt, amit Williams „periodikus gondolkodásnak” nevez, vagyis azokat az időket, amikor áramtalanítjuk az agyunkat, és amikor nem erőltetjük a gondolkodást.

Ez dühösebbé tesz bennünket, és valószínűbb, hogy elhamarkodott ítéleteket, döntéseket hozunk anélkül, hogy helyes vagy teljes információnk lenne.

A közösségi médiában percek alatt bármi vírussá válhat, különösen, ami negatívnak és elfogadhatatlannak számít. Minél dühösebbek és frusztráltabbak vagyunk, annál inkább megengedjük magunknak, hogy ezeket az érzéseket kifejezzük a közösségi médiában.

A felháborodás olyan érzés, amelyet nagyon könnyen meg lehet osztani az interneten: ezt hívja Williams „az erkölcsi felháborodás elterjedésének”.

E reakciók aránytalansága káros következményekkel járhat mások életében. Arról nem is beszélve, hogy végül még azoknak a mozgásoknak a szándékait is eltereli, amelyek pozitívan hatnának az életünkre.

 

Elég, amit csinálunk?

 

Williams könyve nem a technológia kritikája. Inkább konstruktív megközelítés és cselekvésre ösztönzés. A szerző számos javaslatot kínál az új technológiákkal való egészségesebb kapcsolat kiépítésére.

Ebből az olvasatból azt üzenem, hogy bölcs dolog lenne most cselekedni, ahelyett, hogy panaszkodnánk a helyzetre, és semmit sem tennénk azzal az ürüggyel, hogy már késő cselekedni.

 

A könyv elolvasása előtt meg voltam győződve arról, hogy már eleget tettem … egy frászt!

Magamra is érvényes javaslatok:

 

Deaktiválni az értesítéseket, törölni a felesleges alkalmazásokat okos kütyüjeinkről, telepíteni egy hirdetésblokkolót, időnként elvégezni egy divatos „digitális méregtelenítést”;

Vissza kell nyernünk a figyelmünk irányítását!

Remélem, hogy a digitális nagy pályás játékosok is úgy gondolják, hogy erőfeszítéseket kell tenniük az önszabályozásra, és biztosítják, hogy céljaik “összhangban legyenek az emberi jólléttel”, ahogy Williams mondja.

 

Mi lenne, ha kiállnánk amellett, hogy visszaszerezzük a figyelmünket?

Azt a figyelmet, amire a digitális vállalkozók, közösségi médiák, marketingesek éheznek.

Mert a felhasználók elsősorban emberek.

Bárki, aki új technológiával foglalkozik, hagyja abba az adatként való gondolkodást.

Sokkal többek vagyunk, mint „célok”, „leadek” vagy „konverziók”.

Természetesen provokatív a gondolat, de miért nem a felhasználók valódi szándékaiknak a megértésére való legyen a törekvés, hogy a digitális játszótéren a digitális ’nagypályások’ megadnák azt, amit a felhasználók valóban keresnek. Figyelembe véve, hogy egyes felhasználók sérülékenyebbek lehetnek, mint mások; és miért ne kapjanak egy ’ejnye-bejnyét’ azok a vállalkozások, amelyek meghaladják a figyelem „szennyezésének” bizonyos szintjét.

 

Konklúzió

Az internetes óriások által alkalmazott „intelligens meggyőző” rendszerek felemésztik figyelmünket, és akadályt jelentenek a számunkra igazán fontos dolgok megvalósításában.

Konkrétan, valóban lehetséges visszanyerni az irányítást a figyelmünk felett?   Hogyan tudunk különbséget tenni? Nincs mindenre válaszom, és Williamsnak sem, de úgy tűnik, egyetértünk abban, hogy érdemes kipróbálni. Eredmények nem lesznek azonnal, de meggyőződésem, hogy hosszú távon döntő hatással lehetnek.

A digitális területre szakosodott szerzőként, konzulensként, webszerkesztőként a munkám révén imádom az új technológiákat és az ezerféle utat életünk egyszerűsítéséhez. James Williams gondolatai mély hatással voltak az új technológiákkal kapcsolatos személyes és szakmai megközelítésemre, ezért szerettem volna erről mesélni.

Köszönöm a figyelmedet!

 

 

James Williams az Oxfordi Internet Intézet doktorjelöltje. Kutatása a figyelem és a meggyőzés filozófiájával és etikájával foglalkozik, mivel ezek kapcsolódnak a technológia tervezéséhez. Különösen az érdekli, hogy miként tudjuk megérteni és megvédeni a felhasználói szabadságot a meggyőző tervezésű környezetben. James a Digital Ethics Lab tagja és az Uehiro Gyakorlati Etikai Központ vendégkutatója. Tanár az Oxfordi Számítástudományi Osztályon, és segített az Internet Technológia és Szabályozás posztgraduális képzésben az OII-n. Ezt megelőzően több mint tíz évig dolgozott a Google-nál, ahol megkapta az Alapítók Díját – a vállalat legnagyobb megtiszteltetését – a termékek és eszközök reklámozásáért végzett munkájáért. Terméktervező mérnöki diplomát szerzett a Washington Egyetemen, egyetemi hallgatóként irodalmat tanult a Seattle-i Csendes-óceáni Egyetemen. Társalapítója a Time Well Spent kampánynak is, amely a technológia tervezését a felhasználók figyelmének, céljainak és értékeinek nagyobb tiszteletben tartására irányítja.