Vajon hol húzódik meg a határ a personal branding és a digitális nárcizmus között … avagy a siker könnyen a fejünkbe szállhat?

Egy gondolat régóta motoszkál már bennem és nem hagy nyugodni.  Sőt! Kifejezetten idegesít. Gondoltam, körbejárom a témát.

Rendben. Tudom, hogy szükséges a személyes márka építése. No, de ennyire és ilyen módon?

Vajon mi késztet egyes embereket, vállalkozókat,  hogy posztjaikat szinte állandó jelleggel, a saját képeikkel jelentetik meg?

Amikor túlbuzgón mutogatják a márkás autókat, az exkluzív helyeket, ahol előfordulnak és még sorolhatnám.
Tegnap egy állati klassz yachton voltam, jelenleg épp kászálódok be egy mercibe széles vigyorral, de holnap már ott leszek és ülök a helikopteren……Amikor hirtelen jön a siker és nem tudják hogyan kezelni. Vagy nemes egyszerűséggel a siker a fejükbe szállt?

Akkor még nem ejtettem szót a szakmai alázatról…..

Tévedés ne essék. Tudom, hogy odatették magukat, megdolgoztak ezért a sikerért. Bármi módon, akár némi segítő hátszéllel.

Mi okozza ezt a kényszert, hogy állandó jelleggel mutogassák magukat különféle pózokban?

A határtalan önbizalom?
A narcizmus?
Az egoizmus?
Az exhibicionizmus?

Hol van az a tűrési pont,  amikor már túl sok van belőlük. Amikor már a fásultság, rosszabb esetben a megcsömörlés küszöbén vagyunk.

Pengeél.

Nem ártana végiggondolni: lehet, hogy néha a kevesebb több lenne?
A népszerűség, a siker azonban könnyen felcsúszhat a fejbe, ha nem tudjuk hol a határ.

A közösségi médiának és az internetnek köszönhetően az „én” egyre fontosabb szerepet kap a társadalomban.

A 2013-as év egyik legdivatosabb kifejezése, a „selfie” mára a közösségi média, az önimádat és az egoizmus szinonimájává vált.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy manapság a digitális narcizmus korát éljük, mely korlátlan lehetőségeket kínál az önreklámozásra.

Egészen a 90-es évekig a média egyfajta kiutat kínált a valóságból azzal, hogy fiktív univerzumot teremtett a sorozatok, szappanoperák és filmek segítségével. Majd megjelentek a valóságshow-k, amelyek a figyelmet ismét a valóságra, a hétköznapi emberre irányították. Az elmúlt évtizedben a közösségi média ezt a jelenséget csak még inkább felerősítette. Lehetővé tette, hogy saját életünk eseményeit vagy vállalkozásunk sikereit is megoszthassuk másokkal, így saját 24 órás műsorunk sztárjai lehetünk. Fogyasztókból végül szereplőkké váltunk.

Digitális nárcizmus

Szakértők szerint valójában a digitális exhibicionizmus és önimádat áll minden sikeres mobilapplikáció és honlap hátterében.

A különböző közösségi oldalaknak köszönhetően saját videocsatornánk lehet, leírhatjuk gondolatainkat, követőket szerezhetünk, önjelölt celebekké, márkákká válhatunk. Azt mutatunk meg magunkból, amit csak akarunk, a hibáinkat pedig néhány kattintással törölhetjük. Tudnék rá egy-két példát hozni….

Természetesen nem minden közösségimédia-felhasználó narcisztikus, de a közösségi média olyan a narcisztikus személyiségzavarral küzdő embernek, mint a drog. Ők tehát az igazán komoly felhasználók, akik képtelenek elszakadni ezektől az oldalaktól és elképesztő mennyiségű bejegyzést gyártanak.

Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a selfie-k, státuszmódosítások, követők, bejegyzések és barátok száma pozitívan korrelál a nárcizmussal.

A nárcisztikus emberek ugyanis nagyobb valószínűséggel használják a közösségi médiát arra, hogy kívánatos – bár sokszor kevésbé valóságos – képet mutassanak be önmagukról a világnak.

Ezt a témát már bővebben kifejtettem ebben a bejegyzésben.

 

Természetesen az még nem probléma, ha elismerésre vágyunk, az egészséges identitás valójában nagyban függ attól, hogy törődünk azzal, amit mások gondolnak rólunk. Ez a civilizált világ alapja, emellett szellemi jólétünkhöz is elengedhetetlen.
Nem szabad bevenni a most oly divatosan csengő és sokszor emlegetett ”lesz@rom” tablettát.

A probléma ott kezdődik, amikor már a lájkok számától függ az önbecsülésünk, és az állandó elfogadás iránti vágyunk megakadályoz abban, hogy egészséges, boldog kapcsolatokat alakítsunk ki. Vagy netán a vállalkozásunkat is ettől tegyük függővé.

A digitális nárcizmus hatalmas nyomás alá helyezi az embereket.

 

Selfie-mánia

 

A „selfiezés” manapság kulturális függőségnek tekinthető. Gyakorlatilag mindenki csinálja. Mostanra számtalan elmélet látott napvilágot a jelenség sikerét illetően, a vélemények pedig erősen megoszlanak.

A New York Times egyik cikke szerint a selfie valójában önkifejezési mód, kommunikációs eszköz, amely összeköt másokkal. Selfie-ket már évtizedekkel ezelőtt is készítettek emberek, mielőtt a kifejezés megszületett volna. Mindez pedig az ember örökös vágyát mutatja arra, hogy megörökítse magát a boldog pillanatokban.

Marketingesektől gyakran kapunk olyan tanácsokat, hogy mutassuk be a cégünket, azokat a bizonyos boldog pillanatokat. Persze ez fontos, de ne csináljuk hetente, havonta. És ne hasson dicsekvésnek….Véleményem szerint itt is van egy tűrési pont. Legalábbis nálam. De úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

Nem szabad elfeledkeznünk azonban a „selfiezés” negatív oldaláról sem.

Az ellentábor a kifejezést az önimádattal hozza kapcsolatba. Sokan egyfajta segélykiáltásként tekintenek rá.

A Teen Vogue egy cikke szerint a selfie az emberek értékét képekhez és az alattuk megjelenő kommentekhez köti. Egy kutatás szerint a túlzásba vitt selfie-zés károsítja kapcsolatainkat is, elidegenítheti tőlünk barátainkat.

Bármi legyen is az igazság, valószínűleg a közösségi média és az ezzel kapcsolatos trendek népszerűsége még sokáig töretlen marad. Talán egyszerűen csak egy apró figyelmeztetésre van szükségünk, hogyan használjuk bölcsen és okosan ezeket az önmagunkról készített felvételeket és posztokat akár magánszemélyként, akár vállalkozóként.

És mindeközben ne feledkezzünk meg a valós életről sem….