Ugye te is rendben vagy testileg-lelkileg?

Köszönöm, jól vagyok!

Néha van egy olyan érzésem, hogy mintha mindenki beteg lenne ebben az országban.
Mintha mindenkinek párkapcsolati, munkai, egészségügyi, anyagi ….stb. problémája lenne.

Számtalan “szakértő” adja a tanácsokat.
De ha ezt így folytatjuk, akkor garantáltan lesznek is problémáink.

Nem akarom elhinni, hogy mi mindenre kapunk “szakértést”.

Természetesen életünk során bizonyos nehézségek, problémák felmerülhetnek, de ezeket meg is tudjuk oldani, ha egészséges gondolkodásmóddal és józan paraszti ésszel rendelkezünk.
Ha visszatekintünk életünk előzményeire, akkor mindez bizonyságot is nyert.

Akkor miért van az, hogy olyan internetes oldalak virágoznak, melyek sokszor a test-lelki egészséges embert is földbe döngölő, ijesztgetős cikkekkel bombázzák és tanácsokkal látják el. Amit a többség el is hisz. Sajnos.

A legszomorúbb azonban az, hogy okos, értelmes emberek is. Legalábbis annak tűnnek.

 

Gondoltam kicsit körbejárom a témát…. mert nem akarom tudomásul venni, hogy ily sok balga ember lenne……természetesen engem is időnként beleértve 🙂 lassan már egy szúnyogcsípést is bőrráknak diagnosztizálok…. jó, jó, ez most csak a vicc kategória volt.

Komolyra fordítva:

 

Nagyon tetszik az a kifejezés,hogy cyberchondria. Ez a korábban megszokott hipochondria online verziója, ahogyan Dr. Aboujaoude standfordi pszichiáter fogalmazta meg.

A statisztikák azt mutatják, hogy elképesztő mennyiségű egészségügyi (testi-lelki) témájú keresést indítunk a neten.
Nyilvánvaló, hogy valamilyen gondunk van, vagy úgy véljük, hogy van, ezért kiguglizzuk.

A szakember szerint minden ilyen kereséssel, olvasással egy olyan útra léphetünk, ahol az eredeti állapotunkhoz képest, még újabb és nagyobb szorongással számolhatunk.

Vegyük például a hipochonder esetét, orvosi szemmel. A beteg orvostól orvosig jár, mivel nem csillapodott a kivizsgálás iránti igénye, miszerint ő nagyon beteg. Még a negatív leletek sem győzik meg.

A kezelőorvosok szerint ez az állapot nehezen oldható, mintha nem akarna megnyugodni a páciens: elégedetlen a leleteivel, és hiába mondják az orvosok, hogy nincs semmi baja, mégsem sikerül a hipochondert megnyugtatni.

A mai, XXI. századi cyberchondria ennek az állapotnak az online megfelelője, mert a Google-keresések sorozatos ismétlése ugyanezt a szorongás-láncolatot indítja el. Valójában egy ördögi kör jöhet létre: a hipochondriás szorongások generálják a Google használatát, ami aztán felerősíti a további hipochondriás érzelmi működést, ami újabb keresőszavak bevetését eredményezi.

Egy kényszeres cselekvéssorral állunk szemben: a szorongásvezérelt ösztönzésnek nehéz ellenállni – ez pedig az újabb adatok miatt még erősebb félelmekhez vezet.

Dr. Aboujaoude szerint leginkább a perfekcionista karakterek esnek áldozatul a cyberchondriának, mert ők azok, akik mindig a tökéletes és részletes választ keresik – az internet pedig olyan felületnek tűnhet, mely rendelkezik ezzel a tökéletes válaszlehetőséggel, hiszen „mindent tud, amit lehet”. Így kezdődnek a vég nélküli keresések a határozott válaszok után…

Számtalan olyan oldallal találkozhatunk, melyeket valójában nem orvosok, vagy komoly alternatív képesítéssel rendelkező tanácsadók készítenek, hanem olyan civilek, akik valamilyen érzelmi indíttatásból szükségét érzik, hogy „tudásukat” közreadják.

Természetesen ezeket az információkat ők is csak beszerzik valahonnan – általában szövegmásolás segítségével. Amikor pedig készen van egy ilyen „összetákolt” adathalmaz, már csak várni kell, és kisvártatva összetalálkozik az amatőr tanácsadó tudattalan agressziója és a keresést indító „páciens” tudattalan szorongása. A tudattalan agresszió persze látszatra másról sem szól, mint az önzetlen segítségnyújtásról.

A ránk ömlő információk halmazában, a „kezdettől a végig” típusú tünetgyűjtés során könnyen eljuthatunk a torokfájástól a gégerák diagnózisáig.
Vagy az egyszerű rosszkedvtől, a depresszióig. A jelenleg nem működő párkapcsolatomtól, a nem kellek senkinek érzetéig.

Ám ami a képernyőn megtörténhet, a valóságban nem fordulhat elő. Amikor orvoshoz megyünk, egy szakember rendezi sorba a tüneteket, s miközben ezt teszi, már megalkotja a differenciáldiagnózisokat is – vagyis végiggondolja, milyen kórképek jöhetnek még szóba, mit lehet elvetni, mi az, ami indokolttá tehet további kivizsgálásokat.
Most itt szándékosan nem ejtek szót a manapság az orvosokról kialakult véleményekről.

Amikor viszont internetes keresés találatait olvassuk, nincs ilyen „sorompó”, senki szaktudása nem állítja le a cikk/oldal olvasását a negyedik sornál, hogy „ hééé ne olvass tovább, ne folytasd, mert az már rég nem rád vonatkozik”, mert már rég nem az eredeti kérdéshez illő válaszokat tartalmazza, hanem annál jóval többet.

A kritikai szűrés hiánya pontosan látszik a „segítségnyújtónál”, aki láthatóan inkább saját „tökéletes tudásának” nárcisztikus élményét akarja átélni, mintsem arra gondolna, hogy mit okozhat ezzel a másik oldalon lévő, már eleve szorongásokkal küzdő olvasónak.

Fontos!

Az információ birtoklása nem azonos a szaktudással – ám a laikus „segítő” oldalak úgy bánnak a halmazba szedett tünetsorokkal, mintha szaktudás birtokában lennének, holott ez távolról sincs így.

Az olvasó pedig mit tehet? Hisz a Google első kör találatainak, mert úgy gondolja: ha ezek a legnépszerűbbek, akkor nyilván igazak is. Ha a Facebook-on lépten-nyomon ilyen oldalakba ütközik ráadásul úgy, hogy többezres lájkolója vagy megosztása van, megint csak elhiszi.

Én már régóta a hitetlenkedők táborába tartozom. Természetesen nem a mindent elutasítókéba, hanem a „mindent megfontolók” táborába.

De ne gondoljuk azt, hogy csak az internetes világban érnek utol a hülyeségek. Áh, dehogy.

Régen az internet helyett voltak a szomszédok, a rokonság, a barátok, “jóakarók”….

Rég megtanultam a leckét….
Kisebbik lányom két éves kora óta diabéteszes. Akkoriban még nem volt internet, csak a „jólértesült” szomszédok, ismerősök osztották a kéretlen és ijesztgetős tanácsaikat. Bevallom, hogy teljesen tanácstalan voltam mit lehet elhinni és mit nem… még az orvostudomány is gyerekcipőben járt a gyerekkori cukorbetegséget illetően.
Természetesen az inzulin beadására, a csöppnyi élet megváltozására irányuló mindenféle instrukciót hetente megkaptam a professzortól.

De hát milyen is egy aggódó szülő…
Akkoriban az internet Magyarországon még a Dunában dominózott….  helyette volt egy szép vastag és nehéz orvosi könyv a házi könyvtáramban.
Ebből próbáltam kihámozni az ismereteket.

Mikor erről említést tettem az orvosnak, háááát…… nem volt finom velem.
Sőt. Kifejezetten felemelte a hangját, hogy ilyet többet ne tegyek. Ne olvassam.
Kérdeztem: miért?
Azóta belém égett a válasza: a féltudás, nem tudás! Ezzel a féltudással csak árthat a lányának.
A orvosi könyvet pedig nem olvastam tovább.

Azóta is megkérdőjelezek mindent, amit olvasok, látok, hallok.
Ezért fogadok fenntartással minden önjelölt guru tanácsát, nagy tudású oldalak cikkeit.
Az élet megtanított rá.
Te is figyelj oda, hogy mit olvasol, de leginkább, hogy mit hiszel el!

 

Forrás: Dr. Aboujaoude a Stanford Egyetem pszichiátere és szerzője többek között : Az e-Személyiség veszélyes hatáskörei (a New York Times szerkesztői választása).
Mindennapi Pszichológia

Képek: itt