Mikor nevettél utoljára “Istenigazából” úgy, hogy közben a hasadat fogtad?

Eléggé morbid ez a kérdés.

Egy vallomással kezdem.

Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok nagyon komoly típus, arcomon általában mosoly, időnként széles vigyor ül. Bármi történik is velem….

Mostanában észrevettem, hogy némileg nyomott vagyok. Frusztrál, hogy időnként túlvállalom magam, stresszel, hogy nem tudok az anyagaimmal időre elkészülni. Gyomorgörcs, ha valami technikai dolgot nem tudok elsőre megérteni és pikk-pakk alkalmazni, utálom, hogy sajnos perfekcionista vagyok (vagyis sokat tökölök, bocs a kifejezésért)….. és sorolhatnám.

Rájöttem, hogy mostanában a mosoly már eltűnt a képemről, savanyú képpel, némi önsajnálattal vegyítve szomorúan bámulom a laptopot, vagy az iPadet, miközben gőzerővel kellene tennem a dolgom.

Kifogásokat kerestem, hogy miért nem haladok. Pl. köhögök és így nagyon nem megy a hangfájl elkészítése, nem tudom beindítani a soundcloudot. Mentségemre szolgál, hogy egyébként igaz is ….

Fáradtnak éreztem magamat és nyűgösnek. Betudtam a koromnak és a tavaszi fáradtságnak.

 

Aztán történt valami.

Akadt egy segítőm – tudtán kívül –  aki nevezetesen a lányom volt.  Akkor már három hete szenvedtem a megfázásos tünetekkel, és ő, a galád vette a merészséget és kifigurázta a saját anyját.

Mármint engem. Mindezt telefonon keresztül. Ami egyébként érdekes beszélgetés volt, mivel nekem egyáltalán nem volt hangom, ezért az általa feltett kérdéseket, ő rögtön meg is válaszolta.

Tette mindezt olyan “egetverő” jó humorral, hogy elkezdtem először mosolyogni, aztán nevetni és a végén a térdemet csapkodva hangtalanul hahotázni. Azóta is fáj a rekeszizmom.

És mi lett ennek a féktelen röhögésnek az eredménye?

Jobban érzem magam.

Energikusabb lettem.

Az agyam penge …. na jól van, némi túlzással…

Nem bosszankodom bizonyos dolgokon.

Talán még jobban alszom is….

 

Gondoltam, hogy utánajárok, -ha nálam ilyen hihetetlen jó eredményt ért el egy féktelen hahotázás, –  vajon ennek mi lehet az oka?

A nevetés gyógyítási, mentálhigiéniés eszköz.

Évente 6205-ször nevetünk: egy felnőtt egy nap alatt átlagosan 17-szer nevet.

 

Ez persze semmi a gyerekek napi 40-es átlagához képest. Így tudtunkon kívül naponta igazodunk Nicolas de Chamfort, a 18. századi moralista híres mondásához: „azt a napot vesztegettük el leginkább, amelyen nem nevettünk”.

Rabelais, majd Kant ismerték fel elsők közt, hogy a nevetés pharmakon. A nevetést e hatása alapján a testedzéssel lehet összehasonlítani. A nevetés „belső kocogás”, mely minden szervünket megmozgatja. Ha sokat nevetünk egy nap, az még egy maratoni futásnál is többet ér.

 

Figyelem! Nagyon fontos!

Szív- és érrendszeri szempontból húsz másodperc intenzív nevetés megfelelhet akár három perc evezésnek vagy sebes gyaloglásnak!

Nevetéskor megemelkedik a pulzus és a vérnyomás, felgyorsul a vérkeringés – majd a nevetést követően a pulzus megnyugszik és a vérnyomás lecsökken.

Miként az edzésnek, a nevetésnek is két fázisát különböztethetjük meg: az arousal-fázist, amikor a szívritmus nő, és az ellazulási fázist, amikor a szív megnyugszik. Nevetés közben pulzusunk 120 BpM-et is elérhet. Tehát a nevetés megdolgoztatja a szívizmokat, fokozza a vérkeringést, így több oxigén jut el szerveinkhez.
A nevetés éppúgy eustressz (jó stressz), mint a mozgás, tehát szimpatikus idegrendszeri aktivációt vált ki, s ezt mindkét esetben pozitív érzések, esetleg eufória kísérik. Ilyenkor a stressz negatív összetevője hiányzik. A distressznél (rossz stressz) a kortizol nevű hormon szintje nő meg, méghozzá elég tartósan, és elnyomja az immunrendszert: ezért hosszú távú negatív stressznek kitéve könnyebben leszünk betegek.

Úgy tűnik, hogy a nevetés és a mozgás épp fordított hatással vannak az immunrendszerre, mint a distresszek. Amikor nevetünk vagy kocogunk, megnő a rákos sejteket és fertőző ágenseket, pl. vírusokat elpusztító természetes ölősejtek száma. Ha szívből nevetünk, ez úgy modulálja az immunrendszer összetevőit, mint egy karmester a zenekart. Ráadásul ezek a változások elég tartósak: egy kiadós nevetés után több óráig is fennmaradnak. A stressz olykor álmatlansághoz vezet – a nevetés ebből is kigyógyíthat.

További egyezés a mozgás és a nevetés közt, hogy mindkettő fájdalomcsillapító, mivel felszabadítják a belső opiátokat, pl. az endorfinokat.

Melyek a nevetés okai?

Nehéz eldönteni, mivel a nevetés eredete jórészt tudattalan.
És a nevetés célja? Van-e egyáltalán – vagy a nevetés öncélú? Az evolúciós pszichológia szerint kellett, hogy legyen valamilyen funkciója, ezért szelektálódhatott – miként sok más magatartás is.

A nevetésben részt vevő ősi agyterületek (pl. jutalmazó központ) valóban evolúciós eredetre utalnak.

Hogyan alakulhatott ki a speciálisan emberi nevetés?

Egy alföld Afrikában, 50 000 évvel ezelőtt. Homók egy csoportja az éj leszálltakor a tűz köré gyűlik. Hirtelen egy reccsenés a fűben: mindenki lemerevedik. Egy homo óvatosan a zaj irányába közelít, majd felfedezi, hogy a zaj oka csupán egy aprócska rágcsáló: ekkor hatalmas nevetésben tör ki. A jelenet az úgynevezett vaklárma elméletet illusztrálja, amelyet 1998-ban tett közzé Vilayanur Ramachandran (San Diego-i Egyetem, USA) idegtudományi professzor.

A nevetést tehát egy váratlan esemény váltja ki, amelynek fényében az összes megelőző tényt újra kell értelmezni. De ez sem elég: hiszen így minden tudományos felfedezés vagy paradigmaváltás vicces volna! Még valami kell: az újraértelmezés, az új modell inkonzekvens kell, hogy legyen: nincs valódi veszély. Vaklárma.

 

Mi ennek az evolúciós haszna?

Mit csinálsz a nevetés e ritmikus sztakkátó-hangjával? Értésére adod a rokonaidnak, akik osztoznak génjeid egy részében, hogy ne vesztegessék rád értékes energiáikat, ne siessenek a segítségedre: nincs valós veszély, minden rendben. Tehát ez a természet OK-jele. Ily módon két alkotóelem szükséges a nevetéshez.

Először az agy egyik része – az amygdala – lehetséges veszélyt jelez: „Úristen, mi ez? Csak nem egy ragadozó?”, de mindjárt a következő pillanatban válaszol az anterior cingulum: „Nincs is itt semmi veszélyes, csak egy apró állatka”. Ez a kis jelenet lehetne a „sok hűhó semmiért” őse.

Mindezt megerősíti, hogy a humor gyakran maga is egyfajta agresszió: a kinevetést szinte támadásként is fel lehet fogni. Egyes vadászó-gyűjtögető társadalmakban a humor kifejezetten szadisztikus-kárörvendő jelleget ölthet: azon nevetnek, ha a másikat baleset vagy szerencsétlenség éri.

 

Raymond Hames antropológusról mesélik például a következőt. Mikor az Amazonas őserdejében a ye’kwanák körében élt, egyszer egy kunyhóba érve beverte a fejét a keresztrúdba, a földre zuhant és erősen vérzett, miközben vonaglott fájdalmában. Meglepve észlelte, hogy a körülötte álló ye’kwanák kétrét görnyedtek a röhögéstől.

Ám saját kultúrkörünkben is találkozunk a durva káröröm jelenségéve.

Például nevetünk egy férfin, aki mechanikusan követ a tekintetével egy csinos nőt, és közben beveri a fejét egy oszlopba; vagy A modern idők Chaplinjén, aki továbbra is meghúzza a csavarokat, pedig már nem dolgozik a futószalag mellett. Az ember mindkét esetben mechanikusan, robotként viselkedik.

Homloklebeny és nevetés, avagy ami igazán emberi a nevetésünkben.

A nevetés képessége “előhúrozott”, tehát az ehhez szükséges idegpályák velünk születetten jelen vannak. E pályákat amerikai és német neurológusok azonosították agyi képalkotó eljárással. Megállapították, hogy nevetéskor nem egyetlen agyi zóna aktiválódik, hanem egy teljes neurális kör, amely sok agyterületen fut át. Ha viccet hallunk, mintha csak megcsiklandozták volna idegsejtjeinket.

 

 

Vajon sokan miért nem értik meg a viccet?

 

A nevetés neurális köre a jobb félteke ventromediális prefrontális (VMPF) részéből indul (szem fölötti rész a homloklebenyben): ennek segítségével a komikus helyzeteket, a pár vonással ábrázolt karikatúrákat „egészekként” fogjuk fel – ha viszont elkezdjük kihámozni, miért viccesek ezek, a komikus hatás eltűnik, és vele együtt a nevetés is. Neurológusok észrevették, hogy akiknél a jobb oldali VMPF sérült, nem értik a viccet, a szójátékot, sőt némelyiküknél a nevetés teljesen eltűnik. A VMPF csak akkor aktiválódik, ha a viccet valóban humorosnak találjuk: segít tehát a vicc viccként való felfogásában.

A VMPF közvetlen összeköttetésben áll az örömérzésért felelős ősi agyi rendszerrel, a „jutalmazási körrel”. Ez utóbbi szerepét bizonyították kaliforniai kutatók: a kísérleti alanyoknak vicclapokból válogatott karikatúrákat mutattak, miközben fMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia készülék; agyi képalkotó eljárás) vizsgálták az agyukban bekövetkező változásokat.
Kiderült, hogy ugyanazok a jutalmazó pályák aktiválódtak, mint a kokain, a pénz hatására, vagy egy szeretett személy megpillantásakor. Az egyik legfőbb jutalmazó központot, a nucleus accumbenst valósággal elárasztotta az euforizáló hatású dopamin.

Később az is kiderült, hogy a nevetés szó szerint megváltoztatja világlátásunkat. Jack Pettigrew (Queensland Egyetem, Ausztrália) és csoportja azt mutatta ki, hogy a nevetés módosítja a vizuális észlelést.

Pettigrew szerint ilyenkor egyszerre látunk mindkét féltekénkkel: a jókedv e pillanataira tehát egy különleges agyi állapot jellemző. 

A nevetés felszabadít.

Hirtelen kitörhetnek belőlünk visszatartott feszültségek, akár olyan oda nem illő helyzetekben is, mint az esküvő vagy a temetés. Charles Dickenst például gyakran elvezették a temetésekről. A Monsieur Dick című könyvben olvashatjuk, hogy Thackeray temetésén is röhögőgörcsöt kapott Dickens: milyen groteszk, hogy az csak ott fekszik kiterítve!… Majd összecsuklott a nevetéstől, és – legalábbis a regény szerint – rá 48 órára már ő is halott volt.

De nevethetünk veszély-, krízis-, sőt katasztrófahelyzetekben is. Túlélők mesélik, hogy a második világháború alatt, amikor óvóhelyeken bújtak meg, miközben körülöttük hullottak a bombák, váratlanul kitört belőlük a nevetés.

 

A nevetés nemcsak a mi egészségünket szolgálja, hanem csoportokét, egész társadalmakét is. Sőt, a nevetés alapvetően és eredendően társas: sokkal inkább nevetünk egymásnak, mint magunknak.

Végül az én egyedi és kiváltságos gyógymódom: mindennap jön egy hahotázást kiváltó telefonhívás az egészségem érdekében.

 

Mit gondolsz?

Fogsz-e nevetni harsányan, felszabadultan, ahogy csak egy kisgyerek tud úgy “istenigazából”?

Mindezek tükrében remélem, hogy igen!

 

 

Forrás: Tudomány/Sience