Mi az, amit nem lehet könyvből megtanulni vagy megvásárolni?

Vajon mi lehet az…. ez még senkinek sem sikerült.

 

Sokszor kapom magam rajta……….. tűnődöm, milyen gyorsan elszállt az élet. Visszatekintve: egy szempillantás alatt.

Tűnődéseim és filozofálgatásom során arra is rájöttem, hogy az évek múlásával rendelkezem olyasvalamivel, amivel a fiatalabb korosztály még nem. Talán ezért is tudom időnként sikeresebben végezni a tevékenységemet. Ez a valami lépéselőnyt jelent számomra, amikor másokon kell segíteni.

 

alarm-clock-1193291_640

 

 

Hogy mire is gondolok pontosan?

Tanulságul elmesélek egy történetet.

 

Egyszer egy férfi az utcán sétálva, beleesett egy gödörbe. A gödör olyan mély volt, hogy semmiképpen sem tudott belőle kikecmeregni. A férfi tekingetett minden irányba, de képtelen volt kiókumlálni, hogyan mászhatna ki belőle.

Arra ment egy lelkipásztor, meghallotta a férfi kiáltásait, és azt kérdezte tőle: “Hát te miért kuksolsz abban a gödörben az út közepén, testvérem?” Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte a férfi. A lelkipásztor megígérte neki, hogy majd imádkozik érte, és ezzel továbbment.

Arra ment egy rendőr is, szintén meghallotta a férfi segélykiáltásait, és faggatni kezdte: ” Hát maga miért tartózkodik abban a gödörben az úttest közepén?” “Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte neki is a férfi. A rendőr kijelentette, hogy szabályellenes dolog egy gödörben ülni az út kellős közepén, írt a férfinak egy bírságcédulát, bedobta a lyukba, majd továbbállt.

Arra járt egy környezetvédő, meghallotta a férfi segélykiáltásait, és megkérdezte tőle: ” Miért ül abban a gödörben az út közepén?” ” Beleestem, és nem tudok kimászni” – felelte újfent a férfi. A környezetvédő azt felelte neki, hogy környezetvédelmi szempontból nem biztonságos egy gödörben ülni az út közepén, és máris demonstrálni kezdett, körbe-körbe járva a gödör körül egy táblával, amelyen a következő felirat állt: ” Ma egy férfi egy gödörben az úton….. holnap környezeti ártalom!”

 

Arra járt a férfi egy barátja is, meghallotta a segélykiáltásait, és megkérdezte tőle:” Hát te mit ücsörögsz abban a gödörben az úton?” ” Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte a férfi. Mire a barátja habozás nélkül beugrott mellé a gödörbe.

A verembe esett férfi ráförmedt: ” Elment az eszed? Miért ugrottál be ebbe a gödörbe? Én már minden tőlem telhetőt megpróbáltam, de képtelen vagyok megtalálni a kiutat. Lelkészek imádkoznak értem, a rendőr is megbírságolt, ez a lökött fazon meg itt demonstrál nekem…. te pedig úgy döntesz, hogy leugrasz ide mellém.

Megőrültél? Miért ugrottál le te is?”

 

“Egyet se félj! – felelte a barátja. – Azért döntöttem úgy, hogy leugrom ide melléd a gödörbe, mert már korábban is voltam benne, és ismerem a kiutat!”

 

hotspring-1211627_640

 

 

Ugye mostanra már kitaláltad, hogy mi ez a valami?

A tapasztalat.