Lehet-e a siker egy értékmérő fogalom?

Nehéz kérdés.  Kinek mit jelent a siker?

Úgy vélem, hogy a siker az értékeinknek, értékességünknek csak egy kis szelete.

 

Az előző bejegyzésben azt az okos kis másfél kilós szervünket, az agyunkat vettem górcső alá…és befejezésként a baby-boomerek és az Y-Z generáció bezárkózásával fejeztem be.

Innen folytatom…

Az internet-adta lehetőségek robbanásszerűen kitágították a nyitottság lehetséges mértékének a technikai hátterét. A fiatalabb generációk sokkal jobban tudnak alkalmazkodni ehhez, mint a régebbiek.

Ugyanakkor az értékes információk felhígulnak az információ özönben, azaz a megnövekedett lehetőségek igen sokszor látszat-tudást, és nem bölcsességet adnak.

Az adott oktatási rendszernek óriási szerepe lehet abban, hogy felnőtté válva mennyire gondolkodunk logikusan, problémaközpontúan.

A jó tanár vitatkozni tanít. És itt nagyon fontos, hogy az igazi vita nem arról szól, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy mi az igazság.

Az a vélemény járja, hogy az internet korában már nem kell tanulni, hiszen minden információ és tudás fenn van a világhálón.
A vélemény részben igaz.

Végtelenül elkeserítő, hogy nagyon sok egyetemi előadás lényege még ma is az információ átadás. Természetesen igaz, hogy alapvető információkra szükség van a véleményalkotáshoz. Az is nyilvánvaló, hogy egy sor olyan szakma van , amely óriási felelősségű, sok esetben azonnali döntéseket kíván, ahol nem lehet kiguglizni, hogy pl. a beteg vajon éppen haldoklik-e, avagy mégsem.

De.

Az igazán jó egyetem gondolati mintákat ad. Eltérő „mindset”-eket mutat meg, és ezzel segíti azt, hogy az internetről és máshonnan ránk zúduló információkat keretbe, gondolatmenetekbe tudjuk elhelyezni. Azaz a jó egyetem messze nemcsak tudást ad, hanem bölcsességre is tanít. (Ez a kijelentés persze az oktatás egészére is igaz.)

Közhelyesen szólva, két dolog biztos:

az állandó bizonytalanság és a folyamatos, egyre gyorsabbnak tűnő változás. E két tényező milyen kihívások elé állítja az egyént és a társadalmakat?
Az állandó, felgyorsult változást a szervezetünk stressznek éli meg. A stresszről kimutatták, hogy gátolja az idegsejtek regenerációját az agyunk központi információ feldolgozó egységében, a hippocampusban. A túlzott gyorsítás kiégéshez vezet.

Azaz: meg kell adnunk magunknak és egymásnak a feltöltődés esélyét.

Nem véletlen, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Angliában, ha valaki a munkájával kapcsolatos email-t küld a kollégáinak a hét végén, az nem dicséret tárgya, hanem megbélyegzéshez vezet, mert a kolléga nem tudja jól beosztani az idejét…
A változások közepette hogyan hozzunk úgy döntéseket, ha nem tudjuk, hogy az meddig maradhat érvényben?
Ezzel a helyzettel meg kell tudnunk békélni.

Olyan világot élünk, amelyben nincsenek csalhatatlan vezetők, amelyben senki sem lehet egymaga biztos abban, hogy igaza van.

Ezért kell a fokozott nyitottság, és a fokozott érzékenység azokra a véleményekre, amelyek pontosan az ellenkezőjét mondják annak, mint amit mi hiszünk.

Ha magát a döntéshozatali mechanizmus nézzük: vajon egyénileg, vagy közösségileg lehettünk sikeresebbek?
Helyzetfüggő.

Ha olyan döntést kell meghozni, amely a számunkra már korábban sokszor megismert, bejárt döntési lehetőségeket ad, akkor bőven elég az, ha az egyén dönt. Ha azonban a helyzet új, az egyéni döntések adott esetben katasztrofálisan rosszak is lehetnek. Ilyenkor kell igazán nyitottnak lenni a kollektív bölcsesség által sugallt megoldásokra.

Ehhez viszont érzelmileg érettnek, és kifinomult érzelmi intelligenciával kell rendelkeznünk.

Egy példa, ennek az igen széles fogalomkörnek az érzékeltetésére: a döntéseink érzelemfüggőek. A negatív érzelmekre sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint a pozitívakra.

Sóvárogjuk a pozitív helyzeteket, de még ennél is sokkal inkább menekülünk a negatív helyzetektől. A múltbeli emlékek által kódolt érzelmek emiatt igen erősen befolyásolják a döntéseinket. Ezért is nagyon fontos az, hogy kellő időt és energiát fordítsunk arra, hogy a benső énünkben feldolgozzuk a múltban minket ért hatásokat, és ne engedjük azt, hogy egy szélsőséges negatív (avagy pozitív) múltbeli hatás kizárja azt, hogy egy adott helyzetben egy adott, igen ésszerű, és helyes megoldást válasszunk.

Az érzelmi intelligenciának hihetetlen ereje van a mindennapi életben. Ennek értéke hat akár a szociális életünkre, vagy az üzleti világban meghozott döntéseinkre és végső soron a sikereinkre.

Vajon a siker értékmérő fogalom?

Prof. Dr. Csermely Péter szerint:

” A sikert nem tartom értékmérő fogalomnak. Számomra az öröm és a szeretet sokkal fontosabb mércék a sikernél. A kiegyensúlyozott élet egyik nagyon fontos alapja az öröm és a szeretet adásának (és elfogadásának) a képessége. Az igazán bölcs emberek arcára idős korukban kiül a benső béke. Ez annak a szeretet-tengernek a hozadéka, amelyet egész életük során oda ajándékoztak a környezetüknek. Az ilyen embereknek még a ráncaik is mosolyognak, mert életük alapvető árama a mosoly. A szeretet a mindenség olyan áramlata, amely körbejár, és sokasodik. Nagyon szerencsétlen ember tehát az, aki kizárja magát belőle.”

 

Forrás: Prof. Dr. Csermely Péter