Nárcizmus,  ohh el ne hagyj

Nárcizmus, ohh el ne hagyj

narcisztikus_1

 

Régóta töprengek azon, hogy vajon mi készteti az embereket arra, hogy szüntelenül önmaguk ilyen-olyan pózban való megmutatásával reklámozzák magukat.

Jó, jó… tudom, hogy kell az én márkaépítés meg egyebek…

De azt is tudom (bizonyított tény, kutatások támasztják alá), hogy akinek fizimiskáját naponta többször látjuk, az előbb-utóbb elértéktelenedik  mások szemében.

 

Több olyan embert ismerek, akinek teljesítményét elismerem,  nagyra értékelem,  és mégsem azért, mert percenként szembejön velem a facebookon,  hanem azért, mert hiteles. Persze tudom, hogy néz ki és sohasem hiányolom az önmagáról készített pózolt képeit. Meg különben is, úgy vélem, meg se tenné.

 

Elgondolkodtam azon, hogy

vajon miért van ekkora különbség az emberi magamutogatás terén.

 

Gondoltam, utánajárok a dolognak tudományos szinten is.

Vajon milyen a lelkiviláguk azoknak, akik kivételesen ennyire jóban vannak magukkal, akik ennyire szeretik önmagukat?

 

A nárcisztikusak körül semmi sem átlagos, sem egyszerű és még csak nem is normális.

Az emberek többsége elítéli ezeket a fazonokat, mégis egyre inkább belemerül a nézésükbe. Rajtuk keresztül belép egy másik világba.

De min is alapul a narcisztikus világ kábító hatása? Miért szippant be oly sokakat?

 

 

Lamborghini-Aventador-Main

 

Talán a luxus sportkocsik, az aranyrúd, a 10 milliós óra? Vagy a folyamatos kihívások, a jeges Dunától a bikaviadalon át az erdélyi pásztorkodásig? Hiszen a legtöbb ember nem túlzottan vágyik ezekre, sokkal inkább tartalmas kapcsolatokra, amilyeneket a nárcisztikus világban nemigen lát.

 

luxus órák iwc-classic-22051-1

 

Viszont ott lát valakit, akinek vágyai kifejezetten nagyratörők. A nárcisztikus karakter mindenből a legjobbat akarja, mindenkinél több akar lenni, semmi rutin, csak látványos teljesítmények. Elvégre a mesék vagy filmek hősszerelmesei sem azzal tündökölnek, hogy milyen szorgalmasan viszik le a szemetet.

 

 

Úgy vélem, hogy az emberek nem kezdenek el automatikusan sóvárogni a luxus tartozékai iránt. De ha valaki állandóan a fülükbe duruzsol, aki tud nagyra vágyni – méghozzá erősen és állandóan, ez felülírhatja az „átlagemberek” eredeti, jóval mértékletesebb vágyéletét.

 

 

A nárcisztikus karakter és környezete persze többé-kevésbé fikció. És nincs ez másként a való élet nárcisztikusánál sem, akinek történeteiből szintén gyököt vonhatunk. A verda, amelyben virít, a haverjáé. Tevékenységét felértékeli… „ szuperokos és szuperszakértő”.  Hogy éppen hol járt, mit csinált, mit evett  …Szelfihegyek.

A fele hazugság?

Vajon miért hazudik ilyen könnyedén? Sokszor a puszta figyelemért, csodálatért.  Kutatások igazolják, hogy a nárcisztikusok ilyen esetben semmi lelkifurdalást nem éreznek hazugságaik, csalásaik miatt.

 

Az önimádó agy

 

Szerepjáték, kordivatnak való megfelelés a nárcizmus, vagy ennél több? Utóbbira utal, ha az agyműködésben is tetten érhető. S valóban ez a helyzet.

Az agy félelmetes pontossággal tükrözi az önközpontúságot és a mások iránti közömbösséget.

Az egyik érintett terület az agykéreg ún. poszteromediális része, amelyen Lisa Aziz-Zadeh (Dél-Kaliforniai Egyetem) eredményei szerint állandó, felfokozott aktivitás mutatkozik. Ezt tartják többek között az önmagunkról való gondolkodás székhelyének.

Nárcisztikusoknál akkor is erőteljesen dolgozik, amikor minden feladat nélkül, nyugalomban fekszenek. Vagyis azon kívül, amit mindannyian tudunk róluk, hogy legszívesebben mindig magukról beszélnének, odabent, csendben is ezt teszik. Önmagukról morfondíroznak. Például elmélyülten elemzik saját lelküket, sikereik emlékképeit hívják elő, vagy ábrándokat szőnek. Maguk iránt sajátos érzelmeket táplálnak.

Szomjazzák a figyelmet, ráadásul egy belső folyamat automatikusan az oké, remek, vagy tökéletes címkével lát el mindent, amit csak kimondanak, kiénekelnek, vagy ami kikerül a kezük közül. Íme, igen jó.

És ami rosszabb: mindig lesznek, akik elhiszik nekik, hogy tényleg jó. Akik meggyőzéséhez elegendő a puszta magabiztosság. E szuggesztióra fogékony emberekből alakul ki a narcisztikusok kisebb-nagyobb közönsége;  pl. a fészen a rajongók, lájkolók hada… Ha pedig egyszer divatba jönnek, s átlépik a hírnév vagy a hatalom küszöbét, egyre kevesebben kérdőjelezik meg különlegességüket. A világ kezdi azt hinni, amit ők hisznek magukról.

 

Nárcisztikus rombolás

 

Tényleg ilyen “birkák” az emberek a narcisztikusok körül?

A tudósok szerint igen!

Hajlandóbbak például vásárolni tőlük, mint másoktól. Hajlandóak elhinni okos tanácsaikat. Felületes ismeretség után pedig őket választják meg gurunak…

A titkuk egyrészt, hogy megszerelmesednek saját képük láttán, saját hangjukat hallván, saját okosságuk tudatán. Mindent tudnak és mindenhez értenek, főleg ahhoz, hogy mások tudatlannak és hozzá nem értőnek tűnjenek körülöttük.

 

Micsoda károkat okozva….

 

Az áldozat, ha besétál a csapdába, próbál változtatni. Néha még fizet is a narcisztikusnak tanácsokért, továbbképzésért, elismerésért.

Sokszor úgy tűnik, hogy a nárcisztikus emberek érzéketlenek. Mintha minden leperegne róluk.

 

Valójában a nárcisztikus nagyon jól lát és hall, remekül érzékeli az érzelmeket. De agya nem úgy reagál ezekre, mint az átlagos embereké, emberszabású majmoké és más, együttérzésre képes állatoké.

Stefan Röpke (Charité Pszichiátriai Osztály, Berlin) agyi képalkotó eljárással készült vizsgálata igazolta, hogy az empátiáért felelős agyterület, a bal oldali elülső insula kóros narcisztikusok esetében kevesebb szürkeállományt tartalmaz a szokásosnál: ez lehet az oka a spontán érzelmi ráhangolódás hiányának.

A sírást hisztinek, önsajnálatnak címkézik, ha nem éppen nárcizmusnak. Ugyanis a nárcisztikusok előszeretettel leplezik le másokban azt, ami valójában őket jellemzi.

 

Tanítható-e az együttérzés?

A nárcizmusban és a pszichopátiában közös a hideg empátia: átlagon felüli érzelemolvasás, együttérzés nélkül. De az is közös, hogy valójában képesek az együttérzésre, feltéve, hogy megfelelő felszólítást kapnak rá.

 

Tipikus erre irányuló kísérletben az alanyok egy nő bántalmazásáról szóló filmet néznek. Az átlagemberek átérzik a szenvedést, a pszichopaták, illetve narcisztikusok nem. De ha azt az utasítást kapják, hogy éljék bele magukat a nő helyzetébe, akkor egy varázsütésre megjelenik agyukban az érzelmi válasz. Vagyis esetükben az empátia szunnyadó képesség, amelyet teljesen háttérbe szorít a túltengő egoizmus. Nincs idejük a fájdalomra, főleg nem a másokéra.

Richard Davidson híres neurobiológus szerző (Wisconsin-Madison Egyetem) különös utakon jutott el ahhoz, hogy az együttérzést kutassa. Először arra volt kíváncsi, milyen hatással lehet a meditáció az agyműködésre. Egyenesen Dharamszalába, a Dalai Lámához zarándokolt el. Alig mert elébe járulni kérésével, de a Láma lelkesedése, tudomány iránti érdeklődése gyorsan eloszlatta kételyeit. A meditáló szerzeteseknél már nem aratott ekkora sikert: tartottak attól, hogy agyukat vizsgálják, vagy nem látták értelmét. Az elkeseredett tudós visszatért a Dalai Lámához, aki búcsúzóul azt kérdezte: miért nem foglalkozik a tudomány az együttérzéssel?

Davidson elhatározta: változtat ezen. De kitartott amellett is, hogy meditáló szerzetesek agyát kutassa. Első alanya a francia származású Matthieu Ricard lett, aki több évtizedig élt a Himalájában buddhista szerzetesként, de mint korábbi mikrobiológus, támogatta a tudományos kutatásokat. A többi meditáló hosszú évek alatt gyűlt össze.

A buddhista meditáció egyik típusa az együttérzésre irányul. A meditáló először egy szeretett lény képét vetíti maga elé, majd arra összpontosít, hogy a legjobbat kívánja neki, vagy épp megszüntesse a szenvedését. Amint átjárja az együttérzés, a meditáló fokozatosan kiterjeszti azt minden érző lényre. Évtizedes gyakorlás után a meditáció áthangolja az agyhullámokat: fokozódik a gamma-aktivitás, a rendkívül magas fokú éberség jeleként. Az empátiáért felelős insulán kívül a mások érzelmi állapotának észleléséért és a célvezérelt viselkedésért felelős számos agyterület is aktívabbá válik, ennek megfelelően a meditáló hamar felismeri a szenvedést és kész habozás nélkül segíteni. Kevésbé aktiválódik viszont az amygdala, miáltal mások szenvedése már nem okoz akkora stresszt, mint korábban. Ez főként azoknál érdekes, akik eredendően túl empatikusak, s annyira a bőrükön érzik mások kínjait, hogy inkább menekülnek, mint hogy segítséget nyújtsanak.

 

Az empátia-skála másik végén lévő narcisztikusok és pszichopaták viszont nagyon is képesek lennének erre, de őket meg nem érdekli. Ha gyakorolnák a mások szemszögéből nézést, vagy az együttérzés-meditációt, talán az empátia szokásukká válhatna. Csakhogy ők nemigen gyakorolnak olyasmit, aminek ilyen kevés a látszata, s szinte semmi jutalma nincs. Hacsak nem divatból.

 

Bármit megtesznek, felvállalnak, ha a figyelem ettől rájuk irányul. Látva lássák, ismerjék el, építsenek neki zarándokhelyet, templomot, mauzóleumot, csak soha ne merüljön feledésbe a nevük.

 

Kultúránkban a jelen trend szerint, amely oly nagyra értékeli az önbecsülést és magabiztosságot, különösen hangzik, hogy e tulajdonságok vissza is üthetnek.

Ha egyszer valaki rátermettebb, intelligensebb, életrevalóbb másoknál, miért kellene szerénykednie?

Így gondolkodnak a nárcisztikusok.

Akik olyannyira büszkék magukra, hogy még saját nárcizmusukkal is elégedettek. Ha megkérdezik tőlük, hogy ők mennyire tartják magukat nárcisztikusnak, kivételes őszinteséggel válaszolnak.

Egy meglepő kutatási eredmény alapján kiderült, hogy a nárcisztikus ember egyáltalán nem tartja magát annak.

A kutatás és a tanulmány egyik szerzője, Brad Bushman (Ohio Állami Egyetem) azt is megválaszolja, szerinte

mi a baj a túlzott önbecsüléssel: aki úgy érzi, eleve kiváló, azt semmi nem sarkallja a fejlődésre!

 

Forrás: tudomány/science

Boldogság gyere gyorsan……

Boldogság gyere gyorsan……

 

Ma van a boldogság világnapja…..

Boldogság gyere....

Boldogság gyere….

 

Nem érzem magam feljogosítva arra, hogy a boldogságról papoljak…. megteszik helyettem a boldogság szakértők….. hogyan is kell boldognak lenni.

Évek óta oly sok könyv ír róla, oly sokan tanítják…..

Mégis úgy tűnik számomra, hogy nem sokat érnek ezek a tanok. Ennyi év és ennyi könyv, tanfolyam után már mindenkinek boldognak kellene lennie. Nem?

Ennek ellenére mégis:  széles e bolygónkon nagyon sok ember boldogtalan.

Miért gondolom így?

Azért, mert ha nem is mindenki, csak egy bizonyos része az embereknek boldogok lennének, akkor talán nem kellene erre egy napot kinyilvánítani. Akkor minden napnak erről kellene szólnia.

Teljesen természetesen. Hogy boldogok vagyunk. Hisz megtanultuk, hogyan kell boldognak lenni. Megtanultuk. Vannak rá módszerek. Tanítják ezerrel. Faljuk a különféle könyveket….

 

Akkor miért nem boldog mindenki? Legalább csak egy kicsit, részben…

Persze akkor nem lenne szükség ennyi lelki tanácsadóra, szakértőre, íróra.  Jó, persze tudom….. ez is egy klassz iparág….és remekül meg lehet élni belőle. Mármint az okos tanácsokból és írásokból.

 

Én fel merem vállalni, hogy nem tudom hogyan kell boldognak lenni.

 

Olvasok, olvastam e témában már mindenféle megnyilvánulást, kért és kéretlen tanácsokat. Okos gondolatokat. Különféle technikákat. Rengeteg jó és félrevezető, buta könyvet….

 

Boldogabb lettem? Ez egy hatalmas kérdés a fejemben. És ez a téma annál sokkal összetettebb.

Más elméletben tudni, más tanulni a technikákat, és megint más boldognak érezni magunkat.  Meg egyébként is…. minden embernek mást és mást jelent a boldogság érzete.

 

A boldogság hullámzó. A boldogság háborgó. A boldogság megnyugvás. A boldogság vihar. A boldogság illékony. Megfoghatatlan.

Figyelem az embereket, a megnyilvánulásaikat. Figyelem, hogy mennyire habzsolják a boldogságról szóló témákat, tanításokat. Olvassák az erről szóló könyveket. Különféle tanfolyamokra járnak. Hajszolják a boldogságot, önmagában.

Hisznek abban, hogy a boldogságot bárki is megtaníthatja nekik oldalirányból vagy hátszéllel.

 

Nem tudom. Nekem még senkinek sem sikerült megtanítania, hogyan legyek boldog. Sem könyvekből, sem facebook posztból, sem semmilyen szívbemarkoló idézetből.  Semmilyen megható történetből. Semmilyen frázistól. Nem lettem tőle boldogabb……Pedig Isten bizony mindent kipróbáltam 🙂

 

Egyet viszont tudok. És erre leteszem a nagy esküt. A boldogság szempontjából sem utolsó…..

 

Az emberek vágynak a szeretetre.

Vágynak egy jó szóra.

Vágynak egy kedves, szívből jövő mosolyra.

Vágynak egy kis odafigyelésre.

Vágynak arra, hogy fontosnak érezzék őket.

Vágynak arra, hogy elismerjék őket.

Vágynak arra, hogy emberszámba vegyék őket.

Vágynak arra, hogy időnként gondoskodjanak róluk.

Vágynak arra, hogy szeretetet tudjanak adni.

Vágynak arra, hogy megértsék őket.

Vágynak a lelki békére.

Vágynak időnként egy kis megnyugvásra.

Vágynak arra, hogy legyen mellettük valaki.

Vágynak a hűségre.

Vágynak arra, hogy sose felejtsék el őket.

 

Keresem a boldogságom
Folytathatod, hisz a felsorolás korántsem véges…..ezek csak a lelki dolgok voltak.

Mindenki definiálja saját magának. Úgyis mindenki maga tudja, önmaga érzi, hogy számára mit jelent a boldogság.

Vagy legalábbis a boldogság parányi szelete….

Nos, akkor mosolygós boldogságnapot kívánok mindenkinek szeretettel 🙂

Mi az, amit nem lehet könyvből megtanulni vagy megvásárolni?

Mi az, amit nem lehet könyvből megtanulni vagy megvásárolni?

Vajon mi lehet az…. ez még senkinek sem sikerült.

 

Sokszor kapom magam rajta……….. tűnődöm, milyen gyorsan elszállt az élet. Visszatekintve: egy szempillantás alatt.

Tűnődéseim és filozofálgatásom során arra is rájöttem, hogy az évek múlásával rendelkezem olyasvalamivel, amivel a fiatalabb korosztály még nem. Talán ezért is tudom időnként sikeresebben végezni a tevékenységemet. Ez a valami lépéselőnyt jelent számomra, amikor másokon kell segíteni.

 

alarm-clock-1193291_640

 

 

Hogy mire is gondolok pontosan?

Tanulságul elmesélek egy történetet.

 

Egyszer egy férfi az utcán sétálva, beleesett egy gödörbe. A gödör olyan mély volt, hogy semmiképpen sem tudott belőle kikecmeregni. A férfi tekingetett minden irányba, de képtelen volt kiókumlálni, hogyan mászhatna ki belőle.

Arra ment egy lelkipásztor, meghallotta a férfi kiáltásait, és azt kérdezte tőle: “Hát te miért kuksolsz abban a gödörben az út közepén, testvérem?” Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte a férfi. A lelkipásztor megígérte neki, hogy majd imádkozik érte, és ezzel továbbment.

Arra ment egy rendőr is, szintén meghallotta a férfi segélykiáltásait, és faggatni kezdte: ” Hát maga miért tartózkodik abban a gödörben az úttest közepén?” “Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte neki is a férfi. A rendőr kijelentette, hogy szabályellenes dolog egy gödörben ülni az út kellős közepén, írt a férfinak egy bírságcédulát, bedobta a lyukba, majd továbbállt.

Arra járt egy környezetvédő, meghallotta a férfi segélykiáltásait, és megkérdezte tőle: ” Miért ül abban a gödörben az út közepén?” ” Beleestem, és nem tudok kimászni” – felelte újfent a férfi. A környezetvédő azt felelte neki, hogy környezetvédelmi szempontból nem biztonságos egy gödörben ülni az út közepén, és máris demonstrálni kezdett, körbe-körbe járva a gödör körül egy táblával, amelyen a következő felirat állt: ” Ma egy férfi egy gödörben az úton….. holnap környezeti ártalom!”

 

Arra járt a férfi egy barátja is, meghallotta a segélykiáltásait, és megkérdezte tőle:” Hát te mit ücsörögsz abban a gödörben az úton?” ” Beleestem és nem tudok kimászni” – felelte a férfi. Mire a barátja habozás nélkül beugrott mellé a gödörbe.

A verembe esett férfi ráförmedt: ” Elment az eszed? Miért ugrottál be ebbe a gödörbe? Én már minden tőlem telhetőt megpróbáltam, de képtelen vagyok megtalálni a kiutat. Lelkészek imádkoznak értem, a rendőr is megbírságolt, ez a lökött fazon meg itt demonstrál nekem…. te pedig úgy döntesz, hogy leugrasz ide mellém.

Megőrültél? Miért ugrottál le te is?”

 

“Egyet se félj! – felelte a barátja. – Azért döntöttem úgy, hogy leugrom ide melléd a gödörbe, mert már korábban is voltam benne, és ismerem a kiutat!”

 

hotspring-1211627_640

 

 

Ugye mostanra már kitaláltad, hogy mi ez a valami?

A tapasztalat.

Marketing szappanopera folytatódik

Marketing szappanopera folytatódik

Nem, nem gurult el a gyógyszerem…..

Tudom, hogy ismét vörös posztó leszek a marketingesek többségének a szemében. De remélem a bejegyzésem alapján egy-két marketinges elgondolkodik a tevékenységéről és egy lépést hátra lépve,  a vevők oldaláról is megnézi a dolgokat.

…. de aztán innentől kezdve leválok erről a témáról, mert nem idegesítem magam azon, amire úgy sincs ráhatásom.

Valószínű, hogy mindezt most is azért teszem, azért érzek késztetést ennek megírására, mert visszavonulok és átteszem tevékenységemet az online piacra.

Hosszú évek óta érlelődik bennem ez a gondolat, ezért figyelemmel kísértem a marketingesek tevékenységét. Hogy tanuljak. Erről a fortyogásomról  ebben a bejegyzésben  már írtam.

Ennek már féléve, de a helyzet nemhogy javult volna, de egyenesen romlott. Ez nem csak az én véleményem, hanem meghallgattam a másik oldal, a potenciális vevők véleményét is.

 

Kezdenek körvonalazódni a kategóriák:

Vannak a nagyon sikeres “guruk”, igencsak magas lóról beszélve a vállalkozókhoz, némi önelégültséggel.

Példának okáért:  senki vagy, ha nem vagy piacod szakértője, ha nem jelensz meg itt és ott, ha nem veled van tele a média, ha nem nyomulsz… stb

El sem tudják képzelni, hogy ezzel a kijelentésükkel micsoda hihetetlen kárt okozhatnak, az amúgy is önbizalom hiányos vállalkozók többségének. Ezzel csak azt érik el, hogy önbizalmuk mellett, még az önértékelésük is csökken. Hogy mi lesz ennek az eredménye? Talán jobb ha most ezt nem ebben a bejegyzésben firtatom… ez is megér egy misét.

A lényeg, hogy szegény vállalkozók még azt sem fogják tudni kihozni magukból, ami egyébként bennük van.

Kis ország vagyunk. Sok az eszkimó és kevés a fóka.

A vállalkozók többségének nem volt módja multiknál dolgozni, külföldi egyetemen tanulni. Rosszabb esetben még az angolul sem boldogulnak, ahonnan a marketingesek többsége ezt a szemlélet hozza.

Egyet nagyon, de nagyon elfelejtenek. Ez Magyarország. Magyar múlttal, beállítottsággal. Nem lehet és nem is szabad az amerikai marketinget egy az egyben átvenni. Amerika hatalmas belső felvevő piaccal rendelkezik, más szemlélettel és még sorolhatnám…és még ott is hadviselés megy a vevőkért.

A szemléletváltás nálunk lassabban megy. De itt jön utánunk a feltörekvő X és Y generáció, akiknek mindez természetes lesz. No de addig? Vagyunk még egy páran nem ebből a korosztályból. És pont ennek a korosztálynak lenne igazán és égetően szüksége a marketingre, a szemlélet váltásra.

Nos, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a “guruk” nem teszik jól a dolgukat. De igen. Számos sikeres vállalkozó bizonyíthatja ezt, akik az ő köldökzsinórjukon növekedtek. Ki is ugrottak a saját szakterületükön. Jókor, jó időben. Megismerszik arról, hogy az értékesítésükben visszaköszöntek a tanítások. Egy az egyben. Másolat. Már sokszor idegesítően is.

 

Aztán jön a feltörekvő marketingtitánok hada. A “gurukkal” együtt harsányan követelik a jussukat.

Mindkét kategória erősen nyomul és kissé erőszakosan adják tudtunkra, hogy mi vagyunk a No.1.

Aztán jön a nyáj. Az utánzók.

 

pingvinek

 

Lassan úgy tűnik, hogy kevés marketingesnek van önálló, saját gondolata, ötlete, témája.

Például: valaki kitalál egy témát, és az összes marketinges rácuppan. Sorozatosan ugyanazokat írják a hírleveleikben, a blogjaikban.  Nevezetesen, hogy ne csak a levegőbe beszéljek: volt téma tartalom marketing, haldoklik az e-mail marketing, hass az érzelmekre, hogyan írj hatásos szöveget…és hosszan sorolhatnám.

Persze egyet- kettőt elolvas az ember, de mikor a huszadik ugyanazzal a témával foglalkozó hírlevéllel, blogbejegyzéssel találkozik, akkor kissé már morcos lesz. De ugyanez áll a sajtóra is. A különféle sajtóban helyet kapott marketingesek ( vagy bármilyen más területen tevékenykedők is) ugyanazt mondják. Ergo: mindenhonnan ugyanaz a téma folyik. Egy időben. Még a vízcsapból is. Ilyenkor senkinek nem jut eszébe, hogy felhígul a szakma? Bármelyik szakma?

Jelenleg előtérbe került a közös előadások, tréningek tartása.

Feláll a szőr a hátamon, amikor kapom sorba az e-mailt, naponta többet is, hogy egymást promóciózzák. Persze ez jó dolog a zsebük számára, hogy egymás feliratkozóit veszik igénybe. Persze ez is működik Amerikában…. de nem ismétlem magamat többször … kis ország vagyunk… és gondolkodjunk el ezen is. Ha nincs ez a nyomulás, kevesebben lesznek, akik a marketingesekben csalódni fognak. És nem csak bennük, hanem a meghívott előadókban is.

És ugye nem fogod kitalálni, hogy mi hangzik el ezeken az előadásokon?

De igen. Az általunk már ismert szöveg. Ehhez még társul az előadó egyéni előadásmódja. Időnként jaj.

És mindezért még a zsebünkbe is kell nyúlni rendesen, hogy megérje a szervezőknek anyagilag. Aztán ebből majd szépen elkészül a dobozos és persze fizetős anyag.  A saját zseb szindróma. Persze ez is természetes, hisz vállalkozók ők is. A bevétel egy formája. Rendben van. Csak kapjunk érte valamit. Valami többet. Valami mást.

 

És hogy csalódott a résztvevők többsége? Ezt nem is tudják. Honnan is tudhatnák? A folyosói pletykákból? Vagy ha odaállítják egy kamera elé, hogy mondjon véleményt? Ugyan már. Ki az az ember, aki kiáll és azt mondja: hát ez bizony egy nagy rakás lufi volt. Senki. Vagy ha valaki nem rejti véka alá a véleményét, azt pedig nem teszik ki a dicsőségtáblára.

 

Most jöjjenek a piacra hirtelen berobbanók. Lehet, hogy csak egy éjszakás kaland.  Vagy max. kettő.

Viszont valamit nagyon jól csináltak. Sokan felfigyeltek rájuk. Üstökösként ível a pályájuk felfelé.

Aztán elfelejtkeztek arról a dologról, hogy ha túl erőszakosak, harsányak és nyomulós a technikájuk, előbb-utóbb szegény kicsi vállalkozó kihátrál a helyzetből, mivel megint csak azt érzi, hogy ezt ő nem tudja így megtenni. Hisz joggal véli úgy, hogy ez az a  technika, amit neki is tenni kell azért, hogy sikeres legyen. De neki ez nem áll kézre. Más a habitusa.

 

Aztán jöjjenek a számomra ( és a többség számára is) megnyerő marketingesek. Ők tényleg a vevőkért vannak. Nem nyomulnak, finoman tudatják, hogy jelen vannak. Nem ön tömjéneznek, csendesebben és nem vásári rikkancsként jelzik létüket. És nem is gondolnánk, hogy mennyivel hatékonyabban és sikeresebben teszik a dolgukat.

Sok-sok évig dolgoztam értékesítőként. Megtanították nekem, hogyan kell profi módon értékesíteni. Finoman, kulturáltan, nem erőszakosan. A tanulás kölcsönös volt. Én adtam a tudásom, a vevőim pedig adták nekem azt a tudást, hogy megtanuljam minden ember más és más beállítottságú. Nem kellett hozzá semmi más, csak egy kis odafigyelés a másikra. Igaz, hogy az én értékesítésem a “felső szegmensben” a multiknál és a piaci élet meghatározó szereplőinél történt.

De ez most a téma szempontjából mellékes.

Az viszont nem, hogy nagyon sokan vannak, akik szeretnének vállalkozni. Fontolgatják, ízlelgetik a lehetőségeket.

Félnek. Nem mernek belevágni. Nincs elég tőkéjük. Amit némiképp szégyellnek bevallani is, és bizony sokszor szégyellik azt is, hogy nem tudják megfizetni az árat. Mert lehet, hogy ez nekik még nem fér bele a büdzsébe, mert kezdők. Nem egyszer olvastam  arról, hogy milyen lekezelően intézik el ezeket a kezdő vállalkozókat. Szinte megalázóan. Hogy az ne vállalkozzon, akinek még ennyi sincs…. de gondolkodjunk; valahogy el kell indulnia annak is, aki többre vágyik és handicappel indul. Ki akarnak törni, sikereket akarnak elérni, akár egy online tevékenységgel is, vagy bármi mással.

Tehetetlennek és elveszettnek érzik magukat, kinek higgyenek ebben az eget verő marketingzajban. És ha valakinek szüksége van a marketingre, akkor ők azok.

Ők a potenciális piaca a marketingeseknek. Ha ügyes a marketinges, akkor ráérez ennek a piacnak az ízére. Segíteni kell őket, de másként. Nekik nem elég, hogy csináld ezt vagy azt. Számukra nem elég, hogy nézd meg mire van kereslet, kulcsszavazz, csinálj egy landing page-t, hirdess, hadd szóljon… és keress három hét alatt x millió forintot.

Ugyan már. Ha ez működne már én is csinálnám, meg rajtam kívül a fél ország 🙂

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy van rá példa … és értek is el sikereket. Leginkább a fiatal korosztálynál. De a többségnél nem működik. Gondolni kell azokra is, akik már idősebbek, kényszerből és szükségből vállalkoznának. Vagy akár a nyugdíj mellett vállalkozókra is….

Tudom, hogy marketingszempontból nem lehet sörétes puskával lövöldözni, de bármelyik korosztályt vesszük figyelembe, az indulásnál szükségük van valamire. És erre kivétel nélkül mindenkinek szüksége van….

Mi ez a dolog?

Rögtön…

Jól van, beismerem. Túl azon, hogy trénerként nagyon is értem az emberi viselkedést, érzem az emberek lelki beállítottságát, így valamelyest könnyebb dolgom van.

Ezért csak azt tudom javasolni a kezdő, küszködő marketingeseknek, akik nem akarnak a nyájhoz tartozni, akik mást másképpen akarnak csinálni, hogy legeslegelső szempontjuk az legyen, hogy megismerjék a leendő vásárlóik mozgatórugóját, ami nem más mint a lelki beállítottságuk.

Hogy a marketingesek is végre megtanulják, hogy a vállalkozók is egy érző, sajátos gondolkodásmóddal, beállítottsággal és érzelmekkel rendelkező emberek. Nem lehet, és nem is szabad tudatosan az érzelmekre ható manipulálással vásárlásra ösztönözni. Főleg, ha lufit kap cserébe….

Éppen ezért:

érintsd meg a lelkét, akkor melléd áll,

érintsd meg a lelkét, akkor bizalmat szavaz neked,

érintsd meg a lelkét, hűséges lesz hozzád,

érintsd meg a lelkét és vásárolni fog.

Ilyen egyszerű.

Ez  minden vállalkozóra vonatkozik!

 

Zárszóként:

Véletlenül futottam bele a Facebookon egy marketingesbe… Be On Web … nem tudom, hogy ki ő, és milyen régóta űzi ezt a kemény és konkurenciával teli tevékenységet. De egyet tudok. Megkérdezte a vevőit… igazán meg akarta ismerni őket és ez számomra igazi öröm volt….van remény a változásra 🙂 Innentől kezdve figyelemmel fogom kísérni őt is! És abban is biztos vagyok, hogy ilyen beállítottsággal nagyon sikeres lesz… és hosszútávon…

Bírod a kritikát?

Bírod a kritikát?

Bevallom őszintén, hogy én egyáltalán nem bírom a kritikát.

 

girl-1012862_640

 

 

Rögtön mondom is, hogy miért.

Mert maga a kifejezés, hogy kritika egy negatív szó. Negatív kicsengése van.

Mert, hogy van építő jellegű kritika?

Nincs!

 

Mindnyájunk hallottuk már másoktól azt a frázist, hogy ” én örülök az építő kritikának”, ám nehezen tudom elhinni, hogy ez az öröm tényleg őszinte.

Hogy miért?

 

Mert az építő kritikában is érzünk – emberei természetünk miatt –  egy bizonyos fullánkot, még akkor is, ha az segít kijavítani, kiküszöbölni egy gyengeségünket.

Mert természetes ösztönünk, hogy a kritika hallatán nyomban kimeresztjük a tüskéinket.

Miért döntenénk úgy, hogy elfogadjuk a kritikát? Hát nem nyomja így is elég teher a vállunkat anélkül is, hogy teret engedjünk a kákán is csomót keresőknek?

 

Végső soron mindenkinek szüksége van; no nem a kritikára, hanem visszajelzésre.

 

Ha valaki építő szándékkal mond valamit, az nem kritika, hanem jóindulatú észrevétel, javaslat.

És ez teljesen más kicsengésű.

Ezt az ember elfogadja, természetesen csak akkor, hogy ha az akitől kapta hiteles ember,  észrevétele jogos, szeretetteljesen adja és abszolút jó szándékkal.

Kaptam ilyet én is nemegyszer, és megköszöntem, jólesett. Észrevettem, hogy nem teljesen jó úgy, ahogy csinálom.

 

De nem is ezzel van a bajom.

 

Grooming: Lauren Reynolds Photographer: Phine Ka

 

Hanem a kritikával, mint olyannal…..

Mert a kritikusaink gyakran megbénítanak minket. Olyan harsánnyá és határozottá válik a hangjuk, hogy nehezünkre esik szem előtt tartani a saját elképzeléseinket, céljainkat és tovább folytatni az utunkat.

A kritika súlyosan alááshatja tevékenységét az alacsonyabb önértékelésű embereknél.

 

De azt is tudni kell, hogy a kritika az élet ténye. Nem tudjuk kikerülni.

A döntés viszont a mi kezünkben van, hogy miként reagálunk rá. Hogyan dolgozzuk fel önmagunkban.

 

Bármi történjék is, maradjunk pozitívak. Nem szabad kiszolgáltatni önbecsülésünket mások kénye-kedvének.

A sikeres embereket éri a legtöbb kritika. Tanuljunk tőlük. Ők mentálisan a helyén tudják kezelni az őket érintő kritikákat.

Mert tudják, hogy kritikusaik csak megerősítik őket abban, hogy jó úton járnak.

És ne feledjük!

A jó szándékú visszajelzés, javaslat az nem kritika. Az segítség.

Szerintem.

 

A kérges szív….

A kérges szív….

A szív és az értelem hadakozása

 

 

Most egy kicsit kényes és megosztó témát feszegetek….annak ellenére, hogy mindenki olyan véleményt alakíthat ki, amiben hisz, és én ezt tiszteletben tartom. Tehát az én véleményem is csak egy a sok közül.

 

Minden ember szeret szeretni és szeret szeretve lenni.
Ezt a mondatot épp azért fogalmaztam megy így, hogy lásd hányszor szerepel benne a “szeret” szó.

Félre ne értsd! Nem a párkapcsolati szeretetről beszélek, ennek nem én vagyok a szakavatott képviselője.

Azt viszont tudom, hogy én egy végtelenül “szívbeállítottságú” és erős érzelmekkel rendelkező valaki vagyok, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Nos, ennyit a saját önismeretemről. Volt elég időm és tapasztalatom arra, hogy erre rájöjjek. 🙂

 

Most azonban a szeretetről, a szívről és az értelemről általánosságban fejtem ki sajátos nézeteimet.

 

Sokat és sokszor olvasom, hogy a szeretet az egyedüli, amivel minden gond megoldható.

Igen, elismerem a szeretet rendkívüli erővel bír, és sok mindenben hitet ad.

A valódi szeretet tényleg a szívből jön. A lelkünkből.

Egy velünk született Istenadta adottság.

Ugyanakkor a szeretet egyben tanulható képességünk is.

 

Érdemes élni vele és szeretetet sugározni akár saját magunk felé, akár mások felé is. Ez nagyon fontos, ettől érezzük jobban magunkat, és ettől érzi jobban magát az is, aki kapja.

A szeretetünkből táplálkozik a hitünk és a bizalmunk is. Sokan vallják azt, hogy mindig a szívünkből cselekedjünk. Ez eddig nagyjából rendben is lenne.

 

Mint tudjuk; a szeretet nem más, mint egy érzés!

 

És itt kezdődnek a gondok.

A szeretet, mint érzés elvihet akár rossz irányba is. A szeretetből keletkező hitünk egy másik ember felé, ügyfeleink felé, barátaink felé, döntéseinket meghatározóan… stb.  azonban zsákutcába is torkollhat.

Mert hiszünk. Mert megbízunk.

Aztán netán pofára esünk.

 

Sokan tanítják, hogy a szeretet mellett nem fér meg az egónk, és kapcsoljuk ki azt a fránya egót. Tökéletesen egyetértek igen, az egót kapcsoljuk ki. Mivel az egónk nem egyenlő az értelmünkkel, a józan ítélőképességünkkel. Sokan félreértelmezik az egó jelentését.

 

De amikor fontos döntés előtt állunk, Isten ments csak, és kizárólag a szívünkre hallgatni. Ezt biztosan meg tudják erősíteni azok, akik a szívükre hallgattak és rossz döntéseket hoztak. Köztük én is, nemegyszer. Aminek meg is lett a súlyos következménye.

 

Ezért aztán a sok csalódás miatt megkérgesedik az ember szíve?

Á, dehogy.

Pedig sokszor hallom, hogy most aztán “bekeményítek”.

 

Ha valaki mélyen érzelmi beállítottságú, annak sohasem fog megkérgesedni a szíve. Sőt…

 

Viszont van helyette csalódás, düh, harag, bosszúállás és jó esetben a tanulság. De a szív az ugyanúgy működik továbbra is.

Maximum szegény szívünk levonja a tanulságot és mellé veszi egyenlő társnak az értelmet is. A józan gondolkodásra való képességet, amit csak az agyunk tud számunkra biztosítani.

Konklúzió?

Nem lehet úgy élni, hogy csak és kizárólag a szívünkre hallgatunk.

 

Hallgassunk inkább a megérzéseinkre, az intuíciónkra.

 

people-979483_640

 

Sokkal jobb tanácsadónk. Mivel igénybe veszi az értelmünket és az érzelmeinket is. Nevezetesen a szívünket és az értelmünket.

Jó társ. Sohasem csap be.